<elôzô * ^tartalom^ * következô>
Nádasdy Ádám
Felülkerekedô hangsúlyszabályok
[Magyar Narancs, 2004/11/18]
Minden nyelvben vannak olyan erôszakos szabályok, melyek a rendes szabályokat maguk alá gyûrik és magukhoz ragadják a vezetést. Úgy is mondhatjuk, hogy felülkerekednek a rendes szabályokon, ezért ,,felülkerekedô'' szabályoknak nevezzük ôket. Vegyünk egy példát a hangsúlyozásból. A magyarban -- mint a nyelvekben általában -- a teljes jelentéssel bíró szavak (a lexikális szavak, vagyis fônevek, igék, ilyesmik) hangsúlyosak. Abban a mondatban, hogy Mátrai napozott a forró sziklán, egyedül az a névelô nem hangsúlyos (mert nem lexikális szó, hanem funkciószó), a többiek igen. Jelöljük a hangsúlyt csupa nagybetûvel, hogy ily módon lekottázhassuk a kiejtést: MÁTrai NApozott a FORró SZIKlán. Az alapszabály, a ,,gyári beállítás'' tehát az, hogy a lexikális szavak, így az igék is, hangsúlyosak: NApozott.
Ezen azonban felülkerekedik a tagadó hangsúlyozás szabálya: MÁTrai NEM napozott a FORró SZIKlán. Ha tagadószó van az ige elôtt, akkor az ige -- bármilyen hosszú, bármit jelent, bármilyen alakban van -- elveszíti hangsúlyát: NEM él PESten; NEM igyekezett MEGfelelni; hogy NE polimerizálódhassanak a VEgyületek. Ezekben az ige ,,csüggô'' helyzetbe kerül (szakszóval: enklitikus lesz), mintegy a tagadószóhoz simul és azzal egy szónak hangzik. Ezért van, hogy a kevésbé mûveltek, akik a szóhatárokat nem az iskolában tanult logikával, hanem természetes füllel igyekeznek megállapítani, gyakran egybeírják a tagadószó + ige kapcsolatot: ,,nemakarok menni'', ,,nemtudta megmondani'', ,,netessék haragudni''. Az ô eljárásuk is logikus, mert azt a szabályt alkalmazza, hogy ha egy magyar szó hangsúlyos, akkor a hangsúlynak az elsô szótagra kell esnie, következésképp a hangsúlytalan szótagoknak még az elôzô szóhoz kell tartozniuk. A vörös+bor, gyôzelem+ittas alakulatokban a bor, ittas elem hangsúlytalan, s így nem önálló szó, hanem az elôzô szóhoz tartozik, amit a helyesírás egybeírással jelöl is: vörösbor, gyôzelemittas. Az iskolázatlan író jól látja, hogy a magyarban jogosítatlanul nem lézenghetnek hangsúlytalan szótagok a mondatban. Kétféle jogosítása van a hangsúlytalanságnak: ha az illetô szó funkciószó (a, hogy, én), vagy ha az elôzô hangsúly által megkezdett szóba tartozik (vörösbor, gyôzelemittas). E gondolatmenet szerint a nem+akarok, ne+tessék is egy szónak tekinthetô.
A nem+akarok, ne+tessék típusúak különírása a magar helyesírás megalkotóinak döntése: ôk úgy döntöttek, hogy a helyesírás itt ne vegye figyelembe a felülkerekedô hangsúlytörlô szabályt s két szónak írja az egyetlen szónak hangzó kapcsolatot: nem akarok, ne tessék. Érdemes megjegyezni, hogy a cseh helyesírás az ellenkezô utat követi: a cseh nyelvben ugyanúgy törlôdik az igék hangsúlya tagadószó után, mint a magyarban, ám a csehek egybeírják a ne tagadószót az igével, pl. nevím 'nem tudom', cvlovecve nezlob se 'ember, ne mérgelôdj'. A helyesírások kialakulása, összevetése azonban -- mint ebbôl is látjuk -- inkább kultúrtörténet, mint nyelvészet. A magyar és a cseh igehangsúly-törlô szabály attól nem lesz más, hogy a helyesírási tradíciók éppen az ellenkezô megoldást választották.
Felülkerekedô szabály még az, hogy az igekötô (mely mindig hangsúlyos), a tagadószóhoz hasonlóan törli az utána álló ige hangsúlyát: PISZkál de MEGpiszkál, KAtalogizál de BEkatalogizál, ver de AGYONver, FOgom de ÁT fogom küldeni, SZErette de EL szerette volna kérni. Jegyezzük meg, hogy a magyar helyesírás az utóbbi kettônél -- ismét figyelmen kívül hagyva a felülkerekedô hangsúlytörlô szabályt -- logikai okokból külön írja az igekötôt az utána álló igétôl: át fogom, el szerette, miáltal úgy tesz, mintha itt a fogom, szerette igéken hangsúly volna (azaz mintha nem az elôzô szóhoz simulnának).
A legérdekesebb ilyen szabály a majd szóval kapcsolatos. Ha ezt a szót 'majdnem, jóformán' értelemben használjuk, akkor ô maga hangsúlyos, viszont törli az utána álló igekötô hangsúlyát: Amikor HALlotta, MAJD elHÁNYta magát. Szegényt MAJD agyonVERték. ÚGY HÍzelgett, MAJD beléjük BÚJT. (Figyelem: mindez nem érvényes akkor, ha a majd szót 'ezután, hamarosan' értelemben használjuk. Itt a szokásos hangsúlyozást találjuk, vagyis az igekötô hangsúlyos, az ige nem: Böfögött, majd ELhányta magát = 'ezután'. KÖrülfogták szegényt, majd Agyonverték = 'hamarosan'.)
Azért szokatlan ez a 'majdnem' értelmû majd-szabály, mert az igekötô egyébként mindig hangsúlyos szokott lenni. Ráadásul itt az ige maga hangsúlyt kap (HÁNYta, VERték, BÚJT), jóllehet igekötô után áll, s így a fentebbi szabály értelmében hangsúlytalannak kéne lennie. A hangsúlyozás tehát a 'majdnem' értelmû majd után a megszokottnak éppen a fordítottja: a várható ELhányta helyett elHÁNYta, Agyonverték helyett agyonVERték, BEléjük bújt helyett beléjük BÚJT.
De mi történik akkor, ha nem igekötôs ige áll a majd (= 'majdnem') után? Hogyan fejezzük ki azt, hogy 'olyan ideges volt, hogy jóformán ordított'? Most jön a meglepetés: ezt nem lehet majd-dal mondani, nincs olyan, hogy *Olyan Ideges volt, hogy MAJD ORdított. Vagy kell közé egy igekötô (...MAJD rámORdított, ...MAJD felORdított), vagy be kell szúrni a -nem szócskát: ...MAJDnem ORdított. Igekötôtlen ige elôtt tehát ebben az értelemben nem lehet használni a majd szót, csak a hosszabb majdnem alakot: ...MAJD elSÍRta magát = ...MAJDnem SÍRT. Úgy látszik, ez a majd megköveteli, hogy az utána jövô elem hangsúlytalan legyen, s az azutáni legyen hangsúlyos: ,,majd+hangsúlytalan+hangsúlyos'', vagy ritmizálva: ,,MAJD+ti+TÁ''. Mivel az ige elsô szótagja a magyarban nem lehet hangsúlytalan, nincs olyan megoldás, hogy *...MAJD orDÍtott; a *...MAJD sírt pedig végképp rossz, mert hiányzik a harmadik elem. A majd után vagy a -nem elem, vagy az igekötô kénytelen kitölteni a hangsúlytalan helyet -- pedig a tagadószó is, az igekötô is szigorúan hangsúlyt kívánna a magyarban. De az erôszaknak engedni kell.