<elôzô * ^tartalom^ * következô>
Nádasdy Ádám
Le a kalappal
[Magyar Narancs, 2003/06/26]
``Egészen durva csecsemôk vannak'' -- mondta a barátom elérzékenyülve, ahogy körülnézett a pécsi sétatéren. Forró nyári délután volt, szokatlan mennyiségû apró gyerek volt látható. Sokan babakocsiban feküdtek vagy ültek, mások az apjuk vállára voltak szinte ráfolyva a nagy melegben, elpuhult végtagokkal, mint kis békák, álom és ébrenlét között. A szülôk a hôség ellen mindenféle fejfedôt adtak a kicsikre, amolyan vászon kalapkákat, többnyire bevizezve, amitôl a gyerekek vénasszonynak néztek ki, mint Viktória királynô a hálószobájában. Volt, akinek vizes zsebendôt kötöttek a fejére, az meg olyan lett, mint a lelátón az öreg szurkolók. Egy hároméves forma gyerek beleesett a szökôkútba és sírva próbált mentegetôzni, de a családja csak nevetett irigykedve, gyorsan leszedték róla a ruháját és egymás fejére facsarták belôle a vizet. A legfigyelemreméltóbb egy piros inges, kék nadrágos személy volt, épp hogy tudott járni, igen büszke volt kék cowboykalapjára, és miután néhány lépést tett, a nyüzsgô sétány kellôs közepén hirtelen leült (vagy seggre esett, ezt nehéz még ilyen korban megállapítani), és a kezében tartott csôrös ivóedénybôl iszogatni kezdett. Megszomjazott. Az anyja ott termett mögötte, de nem rakta arrébb, hagyta ülni, hadd igyon, kell ilyenkor a folyadék, csak kicsit elôrehajolt és a két karját jelzésszerûen a fia fölé borította, mintegy harangot képezve föléje, hogy bele ne botoljanak a járókelôk. Madonnai szépségû kép volt. Ekkor mondta a barátom elérzékenyülve: ``Egészen durva csecsemôk vannak.''
A durva szónak itt valami szokatlan és új tartalma kell, hogy legyen, mivel a csecsemôk nyilván nem úgy durvák, ahogy mondjuk az idegenlégióban az ôrmesterek, ahol hagyományosan is mondhattuk: egészen durva ôrmesterek vannak. Számos példát hallunk manapság a durva új használatára. ``A Liszt Ferenc tér nagyon jó, de legdurvább a Szimplakert'', lelkendezett valaki, jelezve, hogy a Szimplakertben érzi a legjobban magát. A Loire völgyében van egy pár nagyon durva kastély (azaz gyönyörûek), és tök durva volt, amit a hegedûs mûvelt a hangversenyen (azaz virtuózan játszott). Timi vôlegénye nemcsak úgy intézte, hogy az új lakás az esküvô napjára készüljön el, de ragaszkodott hozzá, hogy Timit a karjában vigye át a küszöbön, amit közben az öccse fényképezett, annyira durva. Robi élt egy ideig Keleten, olyan durva japán kajákat tud csinálni, isteni finom. Szegény Szabolcsnak az érettségije napján halt meg az anyja, azért ez durva.
Próbáljuk meg körülírni (``parafrazeálni'', ahogy stilisztika órán mondták) a durva szó ilyetén használatát. A durva eredetileg semleges értelmû, fizikai szó, egyfajta felületi vagy texturális tulajdonságot jelöl, tehát ``egyenetlen, érdes, rücskös, nagy szemcséjû, vastag rostú'', ilyesmiket, mint pl. durva kövek, durva ôrlemény, durva szövet. A szó már igen régen átvivôdött a lelki, érzelmi, érzületi érdességre: durva bánásmód, durva elutasítás, durva tréfa. Ez tehát az elsô metaforikus kiterjesztés. Ezzel párhuzamosan -- vagy talán ezen keresztül -- megjelent a második: durva vázlat, durva kerámia, durva állítás, durva hazugság/hami sítás/manipuláció. Ezek nem feltétlenül sértôek érzelmileg, inkább azt fejezik ki, hogy ordít róluk, hogy a dolog mennyire az, ami. A durva vázlat nagyon vázlatos, a durva csalás gátlástalanul nagy csalás. Idáig terjed a sztenderd irodalmi nyelvhasználat metaforikus kiterjesztése. Ezen lökött most egy jókorát a nyelv, amikor a durva szót elkezdte ebben a legabsztraktabb értelmében kiterjeszteni: ``rendkívül az, ami; nagyon olyan'', tehát ami durva, az képviseli annak a dolognak a kvintesszenciáját (párlatát, velejét). A pécsi csecsemôk nem feltétlenül szépek vagy gusztusosak voltak, hanem csecsemôségüket mintegy a tökélyig vive, kvintesszenciálisan nyújtották e kategória lényegét. Ezért használható a durva gonosz dolgokra vagy akár tragikus helyzetekre is, mint a fenti példa a halálesettel.
A durva méltatót, elismerôt fejez ki: ``nagyszerû, a maga módján túlszárnyalhatatlan'', de emellett van benne valami férfiasan visszafogott, valami ``understatement'' (ez a jellegzetesen angolos stíluselem annyit jelent: ``kevesebbet állítás''), mint amikor szerelmi vallomásként azt mondja a darabos férfi ``Rohadt jó veled, Bözsi.'' A pécsi jelenetben is kellett az understatement, hiszen hogy venné az ki magát, ha férfitársaságban elkezdenénk csak úgy lelkendezni a csecsemôkön?
A durva ilyetén használata tipikus szleng-jelenség, mert egyrészt kreatív, tehát úgy jön létre, hogy a beszélôk fognak egy nyelvi elemet és átvitt jelentéssel ruházzák fel; másrészt csak a szókincset érinti (tehát a durvá-t tartalmazó mondatok kiejtése, ragozása, szórendje semmi szokatlant nem mutat); harmadrészt mert nem mindenki ismeri, érti, tehát réteg- vagy csoportnyelvi jelenség; és negyedrészt mert (föltehetôen) átmeneti, amilyen gyorsan megszületik és elterjed, többnyire olyan gyorsan ki is megy a divatból. Érdekes, hogy a durva elôtt általában kötelezô valamely határozószó használata: nagyon/olyan/egészen/tök durva.
Mátrai Guszti barátomat kirúgták a cégtôl, ahol dolgozott, pedig rendesen végezte munkáját, de útjában állt Jolánnak, a közvetlen fônökének, s az addig intrikált, míg ellene fordította a vezetôséget. Durván elbántak vele, mondanánk a hagyományos használat alapján. Ám figyeljük meg, mit mondott Guszti kollégája, aki az ügyet kívülrôl figyelte: ``Jolán hetekig dolgozott, hogy megkonstruálja ellened az ügyet, képes volt estig benn maradni, aktákat böngészni, hogy találjon ellened valamit. És sikerült neki! Azért ez nagyon durva. Le a kalappal.''